Események naptára

  • 2020.01.22 21:38

    Mézes Reggeli Kiszomboron

    Mézes reggeli Kiszomboron.

     

    A Mézes reggeli program az Országos Magyar Méhészeti Egyesület közreműködésével 2019. december 17-én folytatódott Dózsa György Általános Iskolában.

     

    Ez a nemzetközi esemény Szlovéniából indult, amelyhez több uniós ország is csatlakozott. Kiszomboron 2015-ben került megrendezésre először.

    A kezdeményezés célja, hogy felhívjuk a figyelmet a méhek és a méz fontosságára, népszerűsítsük az egészséges életmódot, valamint a helyben termelt élelmiszereket.

    Az OMME. ismeretterjesztő filmekkel, és elektronikus kiadványokkal kedveskedett, valamint mindenki kapott egy tasakos reggeliző mézet.

     

    A rendezvény helyszíne a Móricz utcai iskola sportszobája nagyon szépen feldíszítve várta a kis érdeklődőket, ami a tanító nénik munkáját is dicsérte.

    Az alsó tagozatos gyermekeknek tartott bemutatón először beszélgettünk a méhekről, és a méhészetről, valamint bemutatásra kerültek különböző méhészettel kapcsolatos eszközök, és méhészeti termékek.

    Nagy öröm volt megtapasztalni, hogy mindenkit mennyire érdekel ez a téma. Ezt példázta egy kis kérdés-felelet játék, melynek során az ügyesen válaszolók mézet kaptak ajándékba.

     

    Erre az eseményre egy nem kötött témájú pályázat került meghirdetésre. Az elkészült pályaművek nagyon szépek lettek, bemutatták a méhek életét. Nem csak nagyon szép rajzok, de más jellegű igen kreatív alkotások, például mézes süteményből készült méh kas is készült. A zsűrinek nagyon nehéz dolga volt megítélni a szívből készült alkotásokat.

    A Kiszomboron élő méhészek a legügyesebb gyermekeket egy-egy üveg mézzel jutalmazták.

     

    Vajda Ágnes tanító néni másnap így összegezte a történteket:

    Még mindig ragad egy két pad az elfogyasztott méz után, és a gyerekek is emlegetik, úgy gondolom sikerült bennük mély nyomot hagyni.”

     

    Az esemény támogatói:

    • Országos Magyar Méhészeti Egyesület,

    • Kovács János méhész,

    • Hajzer Mihály méhész,

    • Bujdosó Géza méhész.

     

     

  • 2019.11.18 12:10

    December 12-én, méhész vacsora

    Tisztelt Méhésztársak!

    Szeretettel meghívom tagjainkat soron következő méhészgyűlésünkre, melynek időpontja:

    2019. december 12, 17 óra

    17:30-kor elkezdjük hagyományos év végi méhész vacsoránkat, mellyel kapcsolatban kérem, hogy 2019. december 9-ig telefonon vagy emailben jelezzék részvételi szándékukat. A vacsora (marhapörkölt) költsége egy fő részére 1400 Ft. 

    Tekintettel arra, hogy a meleg időjárás miatt a fiasítás szokatlan módon elhúzódik, kérem mindenki vegye ezt figyelembe, amikor a Varroa atka elleni zárókezeléseket megtervezi.

    Jó munkát kívánva Lászlóffy Aranka elnök

  • 2019.11.11 12:30

    Novemberi méhészgyűlés

    Tisztelt Méhésztársak!

     

    Értesítem az OMME Marosmenti Méhész Egyesület tagjait, hogy következő méhész gyűlésünk időpontja:

    2019. november 14, 17 óra

    17:30-tól szakmai előadásunk lesz, melynek meghivott előadója Csonka Imre.

    Az előadás témája: a Nosema kártétele a méhészetben.

    Mindenkit szeretettel várunk.

    Tisztelettel: Lászlóffy Aranka, elnök 

  • 2019.09.06 09:52

    Temetés Időpont

    Tisztelt Méhészek!

    Sajnálattal értesítek mindenkit, hogy Martonosi Sándor méhésztársunk temetése 2019 szeptember 11-én, szerdán 9 órakkor lesz Makón, a Girizdesi Református Temetőben.

    A gyászszertartás alatt egy rövid megemlékezést tartunk,melyre minden tagtársunkat meghívok. 

    Ezuton is részvétünket fejezzük ki a gyászoló családnak.

     

    Szívedben nem volt más,csak jóság és szeretet.

    Isten áldja meg érte a lelkedet.

    Tisztelettel: Lászlóffy Aranka 

    OMME Marosmenti Méhész Egyesület elnök

  • 2019.09.02 21:15

    Gyászhír

    Sajnálattal és mély együttérzéssel tudatjuk tagtársainkkal, hogy 2019 augusztus 30-án hirtelen tragikussággal elhúnyt méhésztársunk MARTONOSI SÁNDOR. 

    Temetésének időpontjáról a későbbiekben adunk tájkoztatást.

    Részvétünket és együttérzésünket fejezzük ki a gyászoló családnak.

    Emléke legyen áldott, nyugodjék békében!

    OMME Marosmenti Méhész Egyesület vezetősége nevében

    Lászlóffy Aranka elnök 

     

  • 2019.07.15 11:41

    Szomorú hír

     

    Elment egy lélek ma ismét a Földről

    Kit szívünk többé el sosem feled

    Csendesen figyelsz ránk már odaföntről...

    Legyen helyettünk: Isten veled!

    "Szabó Balázs"

     

     

    Mély fájdalommal tudatjuk kedves Méhésztársainkkal, hogy 2019. július 10-én, elhunyt id. Oláh József (Józsi bácsi). A hír mindenkit megrendített, hiszen Te olyan erős, mindig életvidám, jó kedvű, nagy tudású, és rendkívül segítőkész méhész szakember voltál. A méhészeti közéletben hosszú évtizedek óta aktívan jelen voltál, szíveden viselted a méhésztársadalom gondját-baját. Az országos és a helyi egyesületnek alapító tagja voltál. Küldöttként mindig felszólaltál, és a méhészek érdekei mellett harcoltál. Meggyőző, okos meglátásod, kitartásod mindig elérte a célját a jó ügy érdekében. Nem volt olyan méhész akinek, ha segítséget kért, ne segítettél volna. Mindig is nagy lelkesedéssel, óriási türelemmel terelgetted a tudatlan, kezdő méhészeket. Reméljük sok emberben megmaradnak szavaid, a tudást , amit Tőled tanultak tovább viszik a méhészetben. Fájó szívvel vesszük tudomásul távozásod, bölcsességed hiánya mindig velünk marad. Nyugodjál békében Józsi bácsi!

    Temetése 2019. július 18-án, csütörtökön, délelőtt 10 órakor lesz a makói Római Katolikus Temetőben (Kálvária utca). 

     

    Alszik. Üldözte őt a sors ezernyi bajjal, 

    És mégis élt, amíg mellette volt egy angyal.

    Meghalt. Oly egyszerű a magyarázata:

    Mikor a nap lemegy, beáll az éjszaka. 

    "Victor Hugo"

    Ősszes tagtársunk nevében búcsúzunk Tőled.

    Lászlóffy Aranka

    OMME Marosmenti Méhész Egyesület elnöke

     

     

    egy lélek ma ismét a Földről
    kit szívünk többé el sosem feled
    csendesen figyelsz ránk már odaföntről...
    legyen helyettünk: Isten Veled!

    Szabó Balázs

    Elment egy lélek ma ismét a Földről
    kit szívünk többé el sosem feled
    csendesen figyelsz ránk már odaföntről...
    legyen helyettünk: Isten VeSzabó Balázs

     

  • 2019.04.29 10:34

    Méhek napja 2019. április 30.

    Méhek napja 2019. április 30.




     

    Kis méhek! kerteken,
    Mezőkön, berkeken
    Mit futtok sok veszéllyel?
    A friss forrásokra,
    Az új virágokra
    Repkedvén szerteszéjjel?

    Jőjjetek: s úgy nem lész
    Olyan sok s édes méz
    Sehol, mint a tiétek.
    Jőjjetek: s úgy nem lész
    Olyan boldog méhész
    Sehol, mint a tiétek.


    Csokonai Vitéz Mihály:

    A méhekhez (részlet)



    Az Országos Magyar Méhészeti Egyesület (OMME) kezdeményezésére a méhek napját 1994-től április 30-án ünnepeljük.

    Ennek a napnak az a célja, hogy a tavaszi virágzás idején fordítsa az emberek figyelmét a méhek természetben betöltött fontos szerepére. A méhek virágokat beporzó munkája nélkül nem lenne élet.

    Sajnos a környezetszennyezéssel, kórokozók, élősködők elterjedésével összefüggő okok miatt a méhek már csak emberi segítséggel tudnak életbe maradni.  Pedig a  méz és a méhészeti termékek fogyasztásának jótékony hatásait mindenki ismeri. Tudjuk azt is, hogy a méhek néha tudnak kellemetlenséget, akár fájdalmat is okozni, de ezeket kis odafigyeléssel, kellő óvatossággal el lehet kerülni. Sajnos az emberek és méhek élőhelye egyre szűkösebb, így ez a probléma megmarad.

     

    Az egyik ember által okozott kár a nem szabályosan végzett permetezésből adódhat. Ezeket a veszélyeket a méhkímélő technológia alkalmazásával csökkenthetjük.

    Oda kell figyelni arra, hogy virágzásban (a virágbimbó feslésétől a virágszirmok lehullásáig terjedő időszakban) a méhekre kifejezetten veszélyes vagy kifejezetten kockázatos növényvédő szerrel tilos permetezni. A tilalom a virágzás idején kívül is érvényes, ha a táblát vagy annak környékét tömegesen virágzó mézelő növények borítják, vagy ha a gazdasági növényt a méhek egyéb okból látogatják.  A gazdasági növényt a virágzása alatt nem jelölésköteles vagy méhekre mérsékelten veszélyes vagy mérsékelten kockázatos minősítésű növényvédő szerrel lehet kezelni. Méhekre mérsékelten veszélyes vagy mérsékelten kockázatos minősítésű növényvédő szer kijuttatása kizárólag a házi méhek napi aktív repülésének befejezését követően, legkorábban a csillagászati naplemente előtt egy órával kezdhető meg és legkésőbb 23 óráig tarthat.

    Bujdosó Géza méhész

     

  • 2019.02.01 10:15

    Február 21-én méhészgyűlés

    Tisztelt Méhészek!

    Felhívom egyesületünk tagjainak figyelmét arra, hogy következő méhészgyűlésünk időpontja megváltozott, így ennek megfelelően 2019. február 21-én, csütörtökön 17 órától tartjuk soron következő programunkat.

    17:30 -tól meghívott előadónk is lesz. Erdélyi Tibor tart előadást: Méhészeti technológiám - így méhészkedem ma Hunor 12 méhcsaládokkal

    A gyűlés során kiosztásra kerülnek a Varroa atka elleni gyógyszeres védekezés támogatási kérelmeinek formanyomtatványai. A támogatással kapcsolatban Lászlóffy Zsolt megyei szaktanácsadó tart tájékoztatást. 

    Szerettetel várjuk kedves tagjainkat!

    Tisztelettel

    Lászlóffy Aranka elnök

     

  • 2019.01.07 11:23

    Január 17-én méhészgyűlés

     

     

    Tisztelt Méhészek!

     

     

    Szeretettel meghívom tagjainkat egyesületünk soron következő gyűlésére, melynek időpontja:

     

     

    2019. január 17. csütörtök 17 óra

    Helyszíne: Makó, Úri utca 3.

     

     

    A tagság jelenlétére feltétlenül számítok, mivel most kerül sor a vezetőség éves beszámolójára, az ellenörző bizottság beszámolójára és a 2019 évi program megbeszélésére.

    Ezúton is szeretném tájékoztatni a tagjainkat, hogy az OMME Küldöttgyűlése 2018 november 18-án tartott ülésén döntött a 2019 évi tagdíj mértékéről mely a következőképpen alakul: OMME központi tagdíj 5000 Ft, méhcsaládonkénti tagdíj 85 Ft. Helyi tagdíjunk jelenleg 5000 Ft/év.

    Szeretném emlékeztetni a tagságot arra, hogy az OMME alapszabálya értelmében a tagdíj befizetésének határideje 2019. március 31. Ennek értelmében természetesen lehetőség lesz a 2019 évi tagdíj befizetésére.

     

    18 órától szeretettel várjuk tagjainkat egy év eleji közös vacsorára, melynek költsége 1800 Ft/fő. Ebben az évben Szabó Mihály méhésztársunk a Kisteleki egyesületből készíti el a vacsorát; chili con carne-t fog feltálalni. Ezzel kapcsolatban feltétlenül várok visszajelzést telefonon (70-6007874) vagy emailen (fullank99@gmail.com) 2019. január 14, este 18 óráig, hogy a szervezést ennek megfelelően megkezdhessem.

     

     

    Kelt: 2019. január 7.

     

    Méhésztársi üdvözlettel:

     

     

     

     

    Lászlóffy Aranka,

    OMME Marosmenti Méhész Egyesület

    elnök

     

     

  • 2019.01.02 22:33

    Boldog Új Évet!

    Kedves Méhésztársak!

    Ezúton is szeretnék minden kedves tagunknak Boldog Új Esztendőt és jó egészséget, eredményes méhészkedést kívánni a 2019-es évben!

    Értesítem egyben a méhészeket, hogy 2019. február 23-án, szombaton kerül megtartásra Makó, Úri utca 3 szám alatt a szokásos viaszcsere akciónk. 

    Az alábbi árakkal lehet kalkulálni:

    -        Eladni kívánt viasz ára: 1400 ft./kg.

    -        Viasz-műlép csere ár: 300 ft./kg.

    -        Műlép ár: 2500 ft./kg. , 12500 ft./ csomag(5kg.)

    Jelentkezni személyesen minden méhész gyűlésen (2019.02.13-ig), vagy telefonon Süket Zoltánnál lehet a 30/8559338 telefonszámon.

     

    Tisztelettel: Lászlóffy Aranka elnök

Összes cikk

<< 2 | 3 | 4 | 5 | 6 >>

Újdonságok

  • 2021.12.13 09:29

    Viaszcsere időpont. Levendula brikett.

    Kedves méhésztársak!   2022 évben az alábbiakkal szeretnénk segíteni munkátokat:   Viaszcsere:     Március 12-én Győri Sándor viaszüzemében  készített műlépekre lehet viaszt becserélni, Makón az Úri utca 03.szám alat. A csere pontos idejét később tesszük közzé. Árak:  A csere díja :360 ft/kg. Áfás számla igénylését jelezni kell. A kész műlép ára: 2800 ft/kg Jelentkezni lehet Süket Zoltán-nál...

  • 2021.09.27 10:09

    Október 16-án Méhész Ebéd!

    Kedves Tagjaink! A járványügyi helyzetre való tekintettel az idei bemutató méhészet látogatás nagy valószínűséggel ismét olyan nehézségekbe ütközik, hogy szervezése elmarad. Annak érdekében viszont, hogy lehetőséget adjunk a kötetlen szakmai beszélgetésekre, egy kis kikapcsolódásra, egyesületünk vezetősége úgy döntött, hogy:                         2021. október 16-án, szombaton, 17 órától ebédet szervez. Helyszín: Makó, Úri utca...

  • 2021.03.09 11:01

    Tagdíj befizetés - utolsó időpont!

    Tisztelt Méhészek! 2021.március 18-án, 17 órától még lehetőség lesz az idei tagdíj befizetésére. Kérjük az érintetteket, hogy éljenek a lehetőséggel. A vírushelyzetre való tekintettel, kérünk mindenkit, hogy szájat-orrot eltakaró maszkot hozzon magával. Köszönettel Lászlóffy Aranka, elnök 

  • 2021.02.09 11:44

    Tagdíj Befizetés időpont

    Tisztelt Méhésztársak! Szeretném felhívni a figyelmeteket a következő tagdíj befizetés időpontjára: 2021 február 18. csütörtök 17 órától- 19 óráig. Kérlek benneteket, a virushelyzetre való tekintettel, maszkot hozzatok magatokkal. Köszönettel: Lászlóffy Aranka  elnök

  • 2020.06.22 11:37

    Újraindulnak a szaktanácsadói fogadóórák!

    Tisztelt Méhészek! Örömmel értesítjük tagtársainkat, hogy a vírus okozta vészhelyzet megszünésével, a szaktanácsadói fogadóórák is újraindulnak. Ennek megfelelően a következő szaktanácsadói fogadóóra 2020. június 25-én, 17 órától lesz megtartva Makón, az Úri utca 3. alatt. Lászlóffy Aranka OMME Marosmenti Méhész Egyesület elnöke  

  • 2020.01.22 21:37

    Levendula pellet

    Tisztelt Méhészek! Nagy méretű füstölőbe való levendulából készített pellet kicsomagolva 1000 ft kilója.   Akit érdekel még jelentkezhet ezen a címen, vagy telefonon 06707714953 Bujdosó Gézánál.

  • 2019.09.02 21:20

    Szeptemberi méhész gyűlés

    Tisztelt Méhészek! Az őszi programjaink a hagyományoknak megfelelően szeptembertől újra indulnak. Ennek értelmében sok szeretettel meghívok mindenkit egyesületünk soron következő gyűlésére, melynek időpontja 2019 szeptember 12, 17 óra A gyűlésen szeretenék megemlékezni az elmúlt időszakban közülünk eltávozott méhésztársainkról, szeretnék beszámolni az elmúlt időszak eseményeiről, illetve az őszi programok megbeszélést is fontosnak tartom.  Megjelenésükre feltétlenül számítok. Tisztelettel:...

  • 2018.12.10 08:47

    December 13-án méhészgyűlés

    Tisztelt Méhésztársak! Sok szeretettel meghívom az OMME Marosmenti Méhész Egyesület tagjait egyesületünk soron következő gyűlésére melynek időpontja: 2018. december 13-a, 17:00 Tervezett témák: - a januári vacsora megbeszélése                             - tagdíjak megbeszélése                                - méhegészésgügyi továbbképzésről...

Elérhetőség

Lászlóffy Aranka
6900, Makó, Úri utca 3.

06706007874

© 2014 Minden jog fenntartva.

Készíts ingyenes honlapotWebnode